Feb5 - Átlátható üröm

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Szint 1

Együttműködés

Pilisborosjenő vezetése felvette a kapcsolatot Üröm vezetésével. - adta hírül a pilisborosjenői önkormányzat hivatalos Facebook-oldala.
A két települést egyaránt érintő ügyekben egyeztettek egymással a település vezetői.

Többek között szó eset a települések programnaptárjainak összehangolásáról, a Csillaghegy-irányú közlekedés bővítésének lehetőségeiről, az orvosi ügyeletről és a zebraépítésekről is.
A tervek szerint a megbeszéléseket szeretnék rendszeresíteni.

Kiváló ötlet volt Tömöri Balázs polgármester úrtól és képviselő társaitól, hiszen számos ügyet a két település könnyebben tud megvalósítani, mint egyedül. Az együttműködés keretében meg kellene vitatni még a Bécsi út rendezését, ezen belül a járdaépítést, kereskedelmi területek kialakítását, (mivel jól jönne a nagyobb adóbevétel,) közös kerékpáros utak kiépítését, a takarékszövetkezetnél körforgalom kialakítását. Az intézményeknél hatékonyabb, olcsóbb étkeztetés megszervezését. Turizmus fejlesztését, közös pályázatok kidolgozását.
Üröm részéről pedig jó lenne egy külön munkabizottság felállítása ez ügyben.

Dicséretre méltó a pilisborosjenői önkormányzat által üzemeltetett Facebook-oldal, ami mindenki számára nyilvános. Itt korrekt és naprakész információkkal látják el az érdeklődőket. Kár, hogy Ürömön nincs ilyen.


Németh Csaba







 
Copyright 2015. All rights reserved.
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz