Jan30 - Üröm új

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Szint 1
2020.január.30
Így is lehetne Ürömön
Szentendrén került megrendezésre a Civilek a Városházán rendezvény, ahol a környező települések önkormányzatai és civil szervezetek vettek részt.
A rendezvényen a résztvevő települések polgármestereinek beszámolójából megtudhattuk, hogy az elmúlt hónapokban milyen intézkedéseket valósítottak meg a lakók bevonásával kapcsolatban, illetve az ezzel kapcsolatos terveikről is beszéltek.
Elhangzott, hogy Pomázon, Szentendrén a Polgármesteri Hivatal helyet biztosít a helyi szervezeteknek a találkozóik, eseményeik megtartásához. Pomázon a rendeletalkotás előtt szervezett módon kívánnak egyeztetni a civil csoportok képviselőivel is, és kérik a lakókat, hogy jelentkezzenek, ha kedvet és indíttatást éreznek önkéntesként szakértelmükkel, eszközeikkel segíteni az önkormányzatot.
Szentendrén tervezik bevezetni a településrészi költségvetést. A bizottságok helyett pedig úgy tervezik, hogy civil kerekasztalok készítenék elő a rendeleteket.
Leányfalun a polgármester szándéka, hogy nem engedi el azok kezét sem, akik bár indultak a választásokon, nem jutottak be a testületbe. Rendszeresen szeretné az ő véleményüket is kikérni a döntések előtt.
Az eseményen egy szándéknyilatkozat is született, miszerint, akik részt vettek a Civilek a Városházán konferencián, egyetértenek abban, hogy fontos a települések döntéshozóinak és lakóinak folyamatos együttműködése, a valódi önkormányzatiság kialakítása érdekében.
Ürömöt nem képviselte senki.


Fotó: Civilkalász facebook



 
Copyright 2015. All rights reserved.
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz