Jun23 - Üröm új

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Szint 1
2019.június.23
Nem kell izgulni, 100 évenként egyszer van nagy eső Ürömön, mondta ezt Laboda polgármester a tavalyi közmeghallgatáson.
Mondta ezt annak ellenére, hogy már 2015. májusában határozatot hozott a képviselőtestület a felszíni vízelvezetés fejlesztési koncepciójának elkészítésére, amit a mai napig nem hajtottak végre.
Időközben Laboda polgármester felelőtlensége az Ürömön élő és ide költöző embereknek jelentős anyagi kárt okoz rendszeresen.

A régi településrészeken az elhanyagolt vízelvezető árkok és szabálytalanul feltöltött Cigány-patak okoznak kárt.
Az újonnan belterületbe vont területeken, mint a Völgyliget-lakópark esetében is, a hátrányosan megkötött településfejlesztési szerződés jelent jelentős anyagi kockázatot mindenki számára, kivéve persze a befektetőket.
A lakóparkban felépített házak egy részét esőzések alkalmával elönti a víz, az utcák járhatatlanok.
Vajon ki a felelős?
A befektető, aki információnk szerint a telkek eladásakor 2 millió forintot elkért a teljeskörű ügyintézésért és további 4 millió forintot a teljes körű közművesítésért? Amivel, panaszkodtak többen az itt lakók közül, a mai napig nem tudott elszámolni.
A vevő, aki segítségért és panaszra a befektetőhöz és az önkormányzathoz tud csak fordulni, szinte teljesen kiszolgáltatottan?
Az önkormányzat, aki szinte szabad kezet adva kiszolgálta a befektetőt? Természetesen most a képviselők és a polgármester mossák kezeiket, ők semmiről nem tehetnek. Sőt minden segítséget megadnak az itt lakóknak.
Furcsa segítség ez. Fábián Zsolt és társai márciusban kérték az önkormányzat anyagi hozzájárulását a vízlevezetés és az úthálózat megépítéséhez. Ezt Laboda polgármester felkarolta, és meg is szavaztatta képviselőivel, hogy a tervezés és az engedélyezés anyagi terhét átvállalja az önkormányzat.
Nesze semmi, fogd meg jól, mondhatnánk, mivel a 2013. évi HÉSZ anyagában szó szerint benne van, hogy a fent említett munkákra elkészült tervek vannak.
Érdekes lehet, hogy a tulajdoni lapokra az önkormányzat felvezetett-e valamilyen fajta kötelezettséget a tulajdonos számára (út, villany, vízelvezetés). Az itt lakó embereknek csak ajánlani tudom, hogy akár ügyvédet felkeresve jól nézzenek utána, hogy kinek mi lenne a kötelessége és feladata.
Németh Csaba
 
Copyright 2015. All rights reserved.
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz