Már15 - Üröm új

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Szint 1


Kedves ürömiek!

Továbbítom a Polgármesteri Hivatal levelét; tegnap végül megküldték a kért két dokumentumot.

Jó dolog, mégsem tudok feltétlenül örülni. Elkeserítő,  hogy így mennek, mehetnek dolgok, és egy nyilvántartásból egyszerűen kiadható "kvázi" igazoláshoz 4 levél, jogi alátámasztás és a kormányhivatal bevonása szükséges egy olyan ügyhöz kapcsolódóan, amelyet a testület egyhangúan támogat és amellyel a lakosság is teljesen egyetért.
Szerda délután még hosszas értekezést kapok, hogy miért nem lehet kiadni a nyilatkozatot, és hogy " Mindezek után nem tudok mást közölni Önnel, mint azt, hogy a 064/21 hrsz-ú út, valamint a 062/29 és a 083 hrsz-ú utak felújítására vonatkozóan műszaki dokumentáció – az említett testületi ülés előterjesztéseként beterjesztetteken kívül - nem áll a hivatal rendelkezésére."

Másnap pedig megkapom a kért nyilatkozatot - mégis kiadható - illetve megérkezik a kért műszaki átadás-átvételi jegyzőkönyv - mégis megvolt a hivatalban.

A polgármesteri hivatal törvényes működésért felelős személy korábbi állításai tehát nem feleltek meg a valóságnak.

Kiemelném még az előző levélből a szabotálás visszautasítását és a " jómagam is maximálisan az állampolgárokért vagyunk" gondolatát.

Remélem, senki nem gondolja, hogy ez "csak itt" és "csak most". Ez a való világ, ez egy látlelet; ez mutatja a valós képet közös ügyeink intézéséről.
És ez egy kiemelt fontosságú és a település számára rendkívül nagy jelentőségű és hatású ügy! Képzeljük el, mi folyik a többinél.

Vannak olyan témák, kérdések, amit egyszerűen el kell, engedjek, mert nincs kapacitás végig vinni, még segítséggel sem.
Egyszerűen nincs idő, és alkalom minden egyes esetben utána járni az adott szakmai kérdésnek a teljes államigazgatási jogi környezettel együtt.
Igyekszem, és megpróbálom, hogy legalább a legfontosabbak, legjelentősebb témák esetében sikerüljön.

Egyébként a kőbánya esetében még koránt sincs vége az ügynek, van még mit tenni, hogy valóban megússzuk.

Üdvözlettel

Szalona László


„Az aratnivaló sok, de a munkás kevés."

 
Copyright 2015. All rights reserved.
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz